SZÁNDÉKAINK VÁGYÁLMAI

"Az ember akkor igazán emberi, amikor nem érvényesítheti az akaratát. Nagyszerű teljesítményei ritkán köszönhetők egyetlen hatalmas ugrásnak. Forrásuk sokkal inkább az a lelkierő, ami akkor ébred benne, amikor célja felé törve látszólag legyőzhetetlen akadályba ütközik. Ez az a pillanat, amikor megszületnek a nagy erejű szavak és a végtelen küzdelem elszántsága."
(Eric Hoffer)

Akarunk, vágyunk, álmodunk. Sokszor nagyokat. Kívánalmunk irányulhat gazdagságra, szerelemre, hírnévre, vágyhatunk elismerésre, akarhatjuk, hogy élsportolók, színészek, olajmágnások, topmodellek lehessünk. Nem biztos, hogy elérjük.
Viszont felfedezhetjük óhajaink eredendő okát. Csupán vágyunk legbensőbb, remélt hozadékát kell felismernünk, és őszintén válaszolnunk arra a kérdésre, hogy miért is akarjuk.

Igényünk fakadhat szeretethiányból, anyagi biztonságra való törekvésből, alkotó önmegvalósításból. Az a fontos, hogy törekvésünk valóban belső késztetésből szülessen, ne megfelelni akarásból, bizonyítási vágyból vagy irigységből. Még akkor is ezer lehetőségünk adódhat a kibontakozásra, ha esetleg eredeti terveinket külső tényezők vagy adottságaink akadályozzák.

Valamit akarni meglehetősen erőltetett, görcsös benyomást kelt. Életünk korai szakaszában belénk ivódhatott az intelem, amelyet szüleinktől, nevelőinktől, oktatóinktól hallottunk, hogy nem "akarunk", csak "szeretnénk". Talán a csalódástól, a meggondolatlan önzőségtől szerettek volna megóvni minket - cseppnyi alázatra, megfontoltságra tanítva. Ám ez a lecke sokunkat el is bizonytalanított, saját falakat építettünk megfogalmazódó kétségeinkből; akarhatunk-e gyarlón, tehetünk-e egyáltalán, van-e jogunk álmodni. - akár megvalósítani azokat a számunkra fontos "nagyokat"?

Érezhetünk így, amikor az életünk egén tornyosuló felhők éppen eltakarják a napot, de álmainkon túl tartsuk szem előtt Richard Bach meggyőző gondolatát is, miszerint: "Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is, megvalósítani azt."

AKADÁLYAINK MINT LEHETŐSÉGEK

Várhatunk, tűrhetünk, belesüppedhetünk egy mások által és általunk kreált állétbe, de hiába hagyunk teret minden rossznak, akadálynak az életünkben, létezik az az erő, energia, amely sokkal bölcsebb nálunk. Iránytű, amely a mi, személyre szabott utunkat mutatja meg.
Persze még igaz érzéseink ellenére is annyiszor, de annyiszor rekedünk meg - ahelyett, hogy irányt váltanánk. Pedig a lelke mélyén minden ember tudja, mit kellene tennie ahhoz, hogy jól érezze magát, hogy kiteljesedjen, hogy minden általa vágyott bőség az övé legyen, és egy hatalmas trafóvá, pozitív energiatömeggé váljon.

Csak félünk, kevésnek érezzük magunkat, cipeljük a múltunkat, mintha azt hátrahagyva megbántanánk valakit, és nem merünk. Vakká és süketté válunk, kifogásokat gyártunk, megerősítéseket keresünk, néhányan - egyre többen - kényszerfüggőségben, szenvedélybetegségekbe kapaszkodva vegetálnak. Ezt az utat elhagyni és elindulni: nem könnyű feladat. Elpusztítani, hátrahagyni azt, akiknek hisszük/hittük magunkat. Hosszú és nehéz is lehet ez a folyamat. Mindez csak ragaszkodásunk és hitünk mértékétől függ. Furcsa dolog, hogy néha még ez a rossz is kényelmesebbnek, biztonságosabbnak tűnik, mint tenni. Tenni magunkért, hogy jobb legyen.

Ez a biztonságosnak hitt vegetáló kényelem veszélybe is kerülhet. Akár külső nyomás hatására, akár azért, mert egyszerűen megelégeltük helyzetünket. Ez az a pillanat, amikor álmodozásunkat felváltja a tettvágy. Hirtelen őserővel törnek elő sokszor nem is sejtett rejtett tartalékaink. Felüti fejét az az ősi túlélési ösztön, amely lehetővé teszi, hogy kilátástalanságunk - és vele együtt elkeseredettségünk - küzdőszellemmé, egyszersmind lehetőséggé alakuljon. Feleszmélünk, talpra állunk, felvértezzük magunkat, és nekivágunk. Újult, megsokszorozott erővel, eltántoríthatatlanul küzdjük le nehézségeinket. Problémáink tanítanak bennünket. Akadályaink szolgálatunkban, és nem utunkban állnak, mert ezekből táplálkozva - felülemelkedve rajtuk - juthatunk elegendő erőhöz a győzelem és testünk-lelkünk szükségleteinek eléréséhez.

MEGÉRKEZÉS

Meglehet, egy teljesen új útra tévedünk, amelyre tán sosem léptünk volna egyébként, de ha nem is abban a formában és úgy valósulnak meg terveink, ahogy elterveztük, azt az elégedettséget hozzák el nekünk, amelyre vágytunk, amiről mindig is álmodtunk. A vágyból táplálkozó akaratból tett, végül eredmény születik.

Higgyünk önmagunkban, legyünk kitartóak, és minden esetben lehetőségként éljük meg az akadályainkat - egyfajta útmutatásként, ne csalódottan, veszteségként! Amiről azt gondoljuk, zsákutca vagy kerülő, sokszor a legrövidebb, legegyértelműbb és legizgalmasabb útja a megvalósításnak.
Legyünk a nagy rengetegben egyszeri, megismételhetetlen kavicsok, amelyeket a természet viszontagságai formálnak, hogy idővel elérhessék végső, tökéletes formájukat. Élvezzük ezt a túrát gyermeki lelkesedéssel, játékosan, azzal a hittel, hogy bármire képesek vagyunk, ha igazán akarunk! És tegyünk azért, amit akarunk!

Ne feledjük: megtorpanhatunk, de soha ne adjuk fel álmainkat! Felelősek vagyunk értük, hiszen az álmaink mi magunk vagyunk. Megvalósításuk olyan feladat, amely mindenkinek - és minden aspektusból szemlélve - csak adhat! Önmagunknak, környezetünknek, társadalmunknak - mert adni csak úgy tudunk, ha egyénként is teljes, elégedett életet élünk.