Őrült világ
16. 4. 2009
Nem tudom mi van ma velem. Senkinek sem vettem fel a telefont. Csak sétáltam órákon át az esőben. És gondolkodtam. Az embernél magányosabb, elszigeteltebb világ, nem létezik. Felületes kapcsolatok, mosolyok, mondatok. Játék. Színjáték, igaziból senkit nem érdekel kik, és hogy vagyunk. Ahogy nagyon kevesünket érdekli, hogy a másik hogy érzi magát, és kicsoda. Néhány elfuserált, érzékeny érdeklődő van csupán, de mindegyikünk a saját, féltett, bezárt világában él. Pörgeti a gondolatait, mit tegyen, mivel érhetné el, hogy /fel/figyeljenek rá. Önkifejezés. Azt hiszem most értettem meg a szó lényegét. Van aki énekel, van aki csövezik, van aki bohóckodik, van aki könyvet, vagy verset ír. Nem, az nem Ő, csak valami, ami felhívja a társadalom figyelmét a létezésére. Ugye? A kulcsszó: kreatív… A művészek, vagy kivételezettek, ahogy általánosítva kasztot alkottunk ezeknek az embereknek. Hogy a csövező nem művész? Dehogynem. Életművész. Megmutatja, megtanít arra, hogyan, és hogy lehet élni vágyak, anyagi javak nélkül. És itt a lényeg, hogy lehet…de szeretet nélkül.A „művésznél”, aki többre vágyik, aki mer úgy élni, ahogy szeretne, szeretetre éhesebb lény, a földön nincs. Mutatni akarja magát Neked, nekem, mindenkinek, úgy érzi több, de mégis kevesebb. Ő nem éri be a szűk környezete szeretetével, Neki „mindenki” elismerése kell. Hogy érezhesse értékes, nem haszontalan porszeme ennek az elcseszett világnak. És azáltal, hogy Ő „több”, még elszigeteltebbé válik, hiszen még gyanakvóbbá „érik”, és már végképp nem tudja, hogy önmagáért, vagy azért a valamiért szeretik, tisztelik, amivel „több”, amivel többnek érzi magát. Ördögi kör. Ad, hogy szeressék, majd képtelen elfogadni azt, amit kap, ezt nevezzük rajongásnak…
Velünk is ez történik. Írunk, festünk, bármit teszünk, hogy értsenek…, de már látom előre, hogy a sok figyelem is terhessé válna a számunkra. Erre mondják majd, „ezeknek semmi nem jó, semmi nem elég”…
Pedig csak látnunk kellene, hogy egy szeretetteljes, valódi értékekkel létező világban, nem lenne szükség a „többre”, a „trükkökre”, amivel elérhetnénk, vagy megbizonyosodhatnánk afelől, hogy létezünk, érzünk, vágyakozunk, szeretünk, és szeretve vagyunk. Hiszen ez természetes lenne.
A család, amibe születtél...hmm, a tűzhely, az alap, ami később meghatároz Téged...ahol nevelő célzattal, és csak azért, hogy "jobb", "több" legyél az Ő olvasatuk szerint, naponta aláznak, és a legkevésbé sem értenek meg, vagy bíznak benned, vagy egész egyszerűen nem is foglalkoznak Veled...de kizárólag azért persze, mert a javadat akarják, és véletlenül se szállj el! :))) Vicc...az otthon, az a hely, ahol valójában a legidegenebb vagy. Ha valóban a család lenne az otthon, miért vágyódik annyi ember el, éppen otthonról? Miért hullanak szét? Miért??? Család. Azt jelenti bármit megtehetek Veled, mert az "enyém" vagy, és úgysem menekülhetsz, vagy tagadhatsz le. Dehogynem... A barátok. Ők igen. A választott család. Ha Ők adják a pofont, tán még fájdalmasabb, épp ezért.
Barátság. Törékeny virág. Sokszor úgy tűnik, az egész egy nagy kábítás…pár kivételtől eltekintve. Sajnos általában addig vagy barát, amíg unatkozik a másik, utána elfelejt… Mondják, összejött Neki az élet. Házasság, gyerek, törvényszerű, hogy megkopik a régi fény. Miért?! Fél év alatt nincs két szabad perced, hogy megkérdezd azt az embert, hogy él-e még, aki sokszor órákig tartotta a lelkedet az éjszaka közepén? Önző az ember, végtelenül… Majd jelentkezik…, ha megcsalták, vagy Ő csalt, válófélben van, kirepült a gyerek stb. Miért? Mert ismét magára maradt…nem Miattad! Nem érted teszi, nem azért, mert fontos lennél Neki, vagy komolyan érdekelné, mi van Veled! Érdek-el…érdek…erről szól. Éppen erről. Érted? Sokszor kerestem Őket. Nagyon szerettem bármelyiküket is említeném, bármit megtettem volna, és meg is tettem értük. A barátaim... Ha „nagyot” alkotnék, keresnének... és én összeszorult szívvel utasítnám el Őket. Elszálltam…mondanák erre, és megnyugtatnák magukat. Legyen így. Nézzetek mögé…és volt valaki, aki erre már régen felhívta a figyelmemet, persze "Ő"…óvatosságra intett, és csitította a lelkesedésemet. Haragudtam rá...már tudom, csak jót akart, és vigyázott rám...naiv vagyok, egy nagyra nőtt gyerek…
Komentáre
Prehľad komentárov
Zatiaľ nebol vložený žiadny komentár.