Néhány megerősítés...:)
"Senkinek sem biztos a holnapja, sem fiatalnak, sem öregnek. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre... Tartsd magad közelébe azokat, akiket szeretsz, akik neked a legfontosabbak és súgd a fülükbe mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mond nekik: sajnálom, köszönöm, kérem, bocsáss meg... Mondd ki a szerelmes szavakat... a szavakat... mert senki sem fog emlékezni Rád a gondolataidért..." (Ismeretlen)
"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen." (Stephen King)
"Mi van az emberek között?... Maga nem tudja még, hányféle kapcsolat van, az emberek négy-öt fogalommal gondolkoznak, van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom... De van más is, aminek nincsen neve. Van titkosabb és érthetetlenebb kapcsolat is, ami nem barátság, nem is szerelem, s mégis olyan forró és eleven, hogy nem lehet kitérni előle..." (Márai Sándor)
Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet. (Márai Sándor)