Ismerd meg önmagad! Hányszor hallottuk ezt..., szinte közhely számba megy. Ám nagyon fontos, ha nem a legfontosabb dolgunk az életben. Enélkül semmi nem működhet. Visszatekintek pár megállíthatatlanul ömlő gondolatáradatomra, és felnevetek. :) Oly sokszor ragaszkodtam emberekhez, szerelmekhez, téveszmékhez, akik, és amik merőben mások voltak mint én, és a saját részecskéim. Egyszerűen nem voltunk kompatibilisek. Nem is éreztem jól magam..., csak az okát nem találtam. Kerestem bennük, önmagamban, de nem értettem. Alkalmazkodtam, hozzájuk idomultam. Eldobtam magam, a gondolataimat, az elveimet, a hitemet. Ez lehetett szeretethiány, önmagam elfogadtatására irányuló megfelési kényszer, menekülés! Menekülés az önvalótól. Sokszor találtam meg a szerelmet hűvös, felületes, felém, és a világ felé közvetített érzéketlenségben. És őrült módjára szerettem Őket, ezt... Már tudom, nenekültem. "Beléjük", önmagam elől..., hogy ne kelljen éreznem, látnom azt, amit érzek, és látok. Az érzékenységemre találtam "gyógyírt". Ők nem éreznek, nem látnak, ez kell nekem. Tanulni szeretnék tőlük! Nekem is menni fog! És tanultam is, de épp az ellenkezőjét. Nekik ez volt a feladatuk. Szeretettel, tisztelettel gondolok rájuk. Köszönöm, hogy hagyták, segítettek, és a tanítóimmá váltak. :)

Így léteztem én. Próbáltam..., de hiába van minden rossznak is helye az életünkben, van egy erő, vagy energia -nevezzük bárhogy, ahogy jólesik-, amely sokkal bölcsebb nálunk. :) Iránytű, amely az igaz utat mutatja meg. Persze még a rossz érzéseink ellenére is annyiszor, és olyan sokszor rekedünk meg, ahelyett, hogy irányt váltanánk. Belül, de valóban egészen belül, mindenki tudja mit kell tennie ahhoz, hogy jól érezze magát, hogy kiteljesedjen, hogy minden általa vágyott bőség az övé legyen, és egy hatalmas trafóvá váljon, egy pozitív energiatömeggé. Csak félünk, kevésnek érezzük magunkat, cipeljük a múltunkat, mintha azt hátrahagyva megbántanánk valakit, és nem merünk. Vakokká, és süketekké válunk, kifogásokat gyártunk, megerősítéseket keresünk, néhányan, egyre többen kényszerfüggőségben, szenvedélybetegségekbe kapaszkodva vegetálnak. Ezt az utat elhagyni, és elindulni, nem könnyű feladat. Megölni azt, akiknek hisszük, hittük magunkat. Hosszú, és nehéz is lehet az út. Mindez csak a ragaszkodásunk, és hitünk mértékétől függ. Ismét csak rajtunk múlik. És elmúlik...minden rossz, és felesleges kacat az életünkből. :)

Furcsa dolog, hogy még a siránkozás, a rossz is kényelmesebbnek, biztonságosabbnak tűnik, mint tenni. Tenni magunkért, hogy jobb legyen. Várhatunk, belesüppedhetünk ebbe az ál-létbe, én is vártam, tűrtem, de megkapjuk a kezdő lökést egy idő után, ha akarjuk, ha nem, és ebben biztosak lehetünk. :) Jó nagyot, hogy érezzük, hogy belepusztulhasson az a részünk, amelyre semmi szükségünk. Amire eddig sem volt, csak hoztuk, kaptuk, szereztük. Hálás vagyok minden eddigi tapasztalatomért. Nagyon hálás. A " minden-vesztéstől" kaptam a legtöbbet! Önmagamat... :)

A gyakorlatba való átültetés is feladat, de már jóval kedvesebb, természetesebb, könnyebb, és hálásabb. Meg kell tanulni tisztelni, becsülni, kiállni, elfogadni, szeretni, dédelgetni, megvalósítani, életben tartani, vigyázni, játszani, adni, kapni... Önmagunkat, önmagunkkal, önmagunknak, másokat, másokkal, másoknak. Önmagunkért, és másokért..., hogy éljünk, és élhessenek...